Chapter 2

Good Morning or Good Night, what ever it is for you!

Hát igen hazaértem Directionlandből, aka Angliából. Nagyon-nagyon jól éreztem kinn magam, és nagyon sok ihletem is lett ott kinn, szóval már a fejemben már meg is van írva a 3-4-ik fejezet, már csak az a kérdés mikor írom le... Ez a rész a kedvencem (mondjuk még csak 4 rész van kész, úgy ahogy), vicces, jókedvű. Ez az a rész Eilish régi életét mutatja be, még pár rész 2010-ben fog játszódni, de persze 2013-ban lesz a történet lényege, de még visszaemlékezés is sok lesz benne.

Nem is húzom tovább a szót, itt is van a várva várt második rész!

xoxo,

Eleanor Holmes

..................................................

Colbie Caillat - Fallin' For You 

Chapter 2 - What the bloody hell are you doing in London?

[Eilish Sparks]

2010. október 3.

- Szóval Eilish, hány éves is vagy? – nézett rám sokatmondóan Louis, s a többiek is felém fordították fejüket.
- Tippeljetek. – vontam meg féloldalas mosollyal a vállam, s közben leültem a kanapéra.
- Én olyan tizenhatnak mondalak. – szólalt meg a Göndörke, miközben elgondolkodva figyelt.
- Szeretnéd mi? - nevettem fel, s hozzávágtam egy párnát.
- Szerintem tizenötnél nem több. – kapcsolódott be a tippelgetésbe Liam.
- Tizennégy. – szólalt meg egy hang a hátunk mögött, mire mindannyian hátranéztünk. Niall volt az, aki most először szólalt meg, eddig végig csak zabált.
- Áá, annál idősebb. – legyintett Zayn és közelebb hajolt, hogy jobban megnézzen, amire ösztönösen hátrahőköltem.
- Nem Niallnak igaza van, tényleg tizennégy éves vagyok. – mosolyogtam a palacsintát evő srácra. Várjunk csak, előbb még csirkét evett!
- Na ne! – kiáltott fel Harry és közel jött hozzám, s mélyen a szemembe nézett. – Te tuti kamuzol!
- Nem hazudok a koromról. – mosolyogtam rá angyalian, s megsimogattam göndör fürtjeit. Egyszerűen csak késztetést éreztem, hogy beletúrjak a hajába, amit ő nem díjazott.
- Hozzá ne merj érni a hajamhoz, kislány! – csapott rá a kezemre, mire én megsimogattam a fájó helyet.
- Tényleg ilyen fiatal vagy? – nézett rám furán Zayn. Nem értettem, miért lepődtek meg ennyire, hisz én nem gondoltam volna magamról.
- Igen, komolyan. De ez miért olyan különös? – kérdeztem meglepődve.
- Hát, csak idősebbnek gondoltunk. – magyarázta Liam, s felém nyújtott egy pohár vizet, amit el is fogadtam, és egy köszönömöt tátogtam neki, mire csak rám mosolygott.
- Hol születtél? – kérdezett tovább Louis.
- Stockholmban.
- Nem angol vagy? – kérdezett vissza meglepett pillantással Liam, homlokát, és szemöldökét ráncolva.
- Nem. – ráztam meg a fejemet ártatlanul. - Apu francia, anyu svéd. – informáltam őket, mire Louis továbbra is hülye fejet vágott.
- Akkor mit keresel Londonban? – faggatott röhögve.
- Mikor megszülettem, apám munkája miatt ide kellett költöznünk, s egészen kicsi korom óta itt élek. – magyaráztam, és láttam, hogy a fiú szeme felcsillan, azaz most már érti.
- Egyébként cuki brit-svéd akcentusod van. – jegyezte meg mosolyogva Niall, mire az arcom kicsit pirosabb lett, amit hogy takarjak, lehajtottam a fejemet. Sokan mondták már, hogy olyan furcsán beszélek, s először most jöttem ettől zavarba.
- És van barátod? – szólalt meg hirtelen Harry Lou helyett.
- Mi ez, valami kihallgatás? – kérdeztem nevetve, s mozgolódni kezdem a kanapén jelezve, hogy ez egy kicsit kínos kérdés. Nem akartam nekik bevallani, hogy még soha nem volt pasim, sőt még olyan srác se, aki iránt érdeklődnék, s az első csóknak még csak közelébe sem kerültem.
- Valami olyasmi. – felelte szerény mosollyal Zayn.
- Szóval? – sürgetett Harold, és fel-le ugrálni kezdett a kanapén.
- Nyugi, Göndörke. – néztem rá nyugodtan, ennek hatására abba hagyta a mozgást, de még mindig érdeklődően tekintett rám. – Nincs.
- Most jobb, hogy tudod, Hazza? – kérdezte nevetve Liam, s bandatársa vállába bokszolt.
- Sokkal jobb. – felelte vigyorogva „Hazza”. Nem értettem különösebben, milyen becenév ez, de ennek ellenére nagyon is tetszett. – És nem akarsz egyet? – húzogatta a zöld szemű srác szemöldökét jelentőségteljesen.
- Na, most állj le! – feltartottam a tenyeremet jelzésképpen nevetve, s felálltam a kanapéról, és az ajtóhoz sétáltam. – Örülök, hogy találkoztunk, de nekem mennem kell. Sziasztok! – intettem nagy mosollyal az arcomon, s kiléptem az ajtón. Mikor becsuktam meghallottam Louis dorgáló hangját:
- Látod, Hazz most elüldözted!
- Szerintetek kiigazodik ezen a helyen? - hallottam egy aggódó hangot, de nem tudtam kihez kötni.
- Lehet, hogy valakinek utána kéne menni! – szólalt meg Zayn, az ő hangját felismerem. Neki volt egyedül északi akcentusa.
- Liam menj te, úgyis te vagy az aggódós. – mondta teli szájjal valaki, tuti, hogy az Niall volt. Szóval Liamé volt az az előbbi aggódó mondat.
- Legyen. – felelte megadóan, s az ajtó felé indult, mire én gyorsan elléptem onnan, próbáltam minél messzebb kerülni a bejárattól. Az ajtó kitárult, s Liam arcát láttam meg. Mikor meglátott, elmosolyodott, s elindult felém.
- Na, mi van csaknem eltévedtél? – kérdezte elképesztően sármos, imádnivaló mosollyal, olyasfajtával, amit elég megvillantania, s minden lány aléltan omlik karjaiba.
- De. – bólogattam. - Innen nem lehet kitalálni! – vágtam rá bosszankodva, közben pedig viszonoztam mosolyát. – Apát akartam megkeresni, de itt csak eltűnök a sok ember között.
- Hát, amekkorára nőttél, nem is csodálom. – mérte végig alacsony termetemet vigyorogva, mire csak a vállába bokszoltam. – Na, gyere, segítek megkeresni. – fogta meg a kezem, és az embereket félrelökve húzott ki a tömegből. Miközben haladtunk a hosszú folyosón, folyamatosan csak hozzám beszélt, de nem hallottam belőle semmit, csak a szájáról tudtam leolvasni pár szót.
Egyszer csak egy szobába nyitott be, ahol apa és Simon Cowell ült egy nagy asztalnál; mikor beléptünk, felénk pillantottak, s apa elmosolyodott, elindult felém.
- Simon, hadd mutassam be lányomat. – mutatott rám, közben én még mindig a mellettem álló fiú kezét szorongattam, kinek nagy tenyerében elveszett az én apró kézfejem. Mikor Simon felállt, s felém sétált gyorsan elengedtem Liam kezét, akármennyire nehezemre is esett.
- Eilish Hermione Sparks. – nyújtottam a kezemet a híres producernek, közben szerényen elmosolyodtam.
- Simon Cowell. – fogott velem kezet. – A műsor alapítója, és a One Direction mentora. – kacsintott futólag Liamre.
- És a pótapukánk. – vágott közbe a még mindig szorosan mellettem álló fiú.
- Úgy bizony. – helyeselt nevetve a számomra félelmetesnek tűnő férfi.
- Öhm, én inkább visszamegyek a fiúkhoz, még mielőtt tönkreteszik a stúdiót. – szólalt meg nevetve a barna hajú fiú, közben az ajtóhoz lépett. – Eilish, remélem, még találkozunk. – nézett rám, s kacsintott egyet.
- Abban biztos lehetsz Liam! – szólt utána apa, és megsimogatta a vállamat. A fiú még egyszer visszanézett gyönyörű csokoládébarna szemével, aztán elhagyta a szobát, s magamra maradtam a két felnőttel.
- Na, most már mi is indulunk. – pillantott apa Simonra, s kezet fogott vele.
- Persze, menjetek csak, a részletekért meg még hívlak. – válaszolt apunak, aki csak bólogatott. – Örülök a találkozásnak Eilish. – nézett rám, s megsimogatta a kezemet, mire én csak egy mosollyal válaszoltam. – Akkor, sziasztok. – köszönt el, és kinyitotta az ajtót nekünk.
- Szia. – búcsúzott apa.
- Viszlát. – köszöntem el én is, de nem mertem tegezni. Kiléptünk az ajtón, és a kijárat felé vettük az irányt, de ekkor eszembe jutott, hogy nem kértem aláírást a fiúktól Ciarának. Egy gyors bocsánatkérés után elengedtem apa kezét, s az öltözőjük felé kezdtem rohanni.
- Mégis hova mész? – kiáltott apa utánam.
- Ciarának kérek aláírást a srácoktól, mindjárt itt vagyok! – válaszoltam sebtében.
Egészen az öltöző ajtajáig futottam, még jó, hogy bírja a kondim. Bekopogtam az ajtón, de választ sem várva benyitottam. A kanapén ült a négy srác, Liam meg akkor lépett ki a fürdőből félmeztelenül. A szemem megakadt izmos felsőtestén, azonban kényszerítettem magamat, hogy elforduljak, megráztam a fejem és a kanapén ülő fiúk felé fordultam.
- Mi az mégis meggondoltad magad? – kérdezte Harry, s közelebb sétált hozzám.
- Előbb csókolom meg Grumpy Catet, mint téged. – vágtam rá egy frappáns választ, mire a göndör srác teátrálisan a szívéhez kapott.
- Akkor minek köszönhetjük látogatásod? – nézett rám Zayn, s közben kikapcsolta a tévét.
- Biztos nagyon hiányoztam neki. – kiáltott fel boldogan Louis és a nyakamba ugrott. Nagy nehezen lehámoztam magamról, s akkor így szóltam:
- Feltétlenül. Egyébként azért jöttem, mert megígértem a legjobb barátnőmnek, hogy kérek aláírást. – vigyorogtam Harryre, csakhogy tudja, nem miatta jöttem vissza. Előhúztam a képet, s eléjük nyújtottam.
- Hát nincs a legjobb állapotban. – állapította meg Niall, és közelebb lépett, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Adunk egy újat, oké? – szólalt meg most először Liam mióta beléptem. Gondoltam, hogy van náluk kép magukról. Elővett egy fotót, s mindegyikük aláírta, aztán Louis elém tartotta.
- Tessék, hölgyem. – hajolt meg. – Önnek ne adjunk egyet? – kérdezte gyönyörű, tökéletes brit kiejtéssel: hiába, ilyenre csak a született angolok tehetnek szert.
- Meg vagyok én a nélkül is, de azért kösz. – feleltem, közben pedig elraktam egy biztonságos helyre a képet. – Hát, akkor én megyek is. – próbáltam indulni, de egy hang megállított.
- A telefonszámod megadod? – kérdezte egy szerény hang. Megfordultam ezzel szembetaláltam magam Liam csillogó szemeivel. Vészesen közel állt hozzám, még sem mertem megmozdulni.
- Ne de Liam, egyszerre két vasat a tűzben? Danielle mellé most még Eilish-t is szédíted? Hát ilyennek ismerünk mi? – kérdezte viccesen Hazz, s a többiek már szakadtak a röhögéstől, mi meg csak vörös fejjel ácsorogtunk a szoba közepén.
- Ez nem szép dolog. – csóválta meg a fejét Lou, csatlakozva a hecchez.
- Attól, hogy elkérem, a telefonszámát, nem hívom egyből randira. – magyarázta elpirulva Liam. – Egyébként is csak tizennégy éves. – érvelt, elfeledkezve a jelenlétemről. Szóval akkor minek is kell neki a számom? Nem értettem, de mindegy.
- Persze. – feleltem mosolyogva, és elkértem a telefonját. Miután beleírtam a számom visszaadtam neki, intettem egyet a fiúknak, s kiléptem az ajtón. Visszasiettem apához, aki még mindig ugyanott állt, ahol otthagytam.
- Most már mehetünk.
- Rendben. – mosolygott rám kicsit furcsán.
Gyorsan beszálltunk a kocsiba, és mire becsatoltam az övem, már el is hagytuk a stúdiót.
- Na, hogy tetszett? Szimpatikusak voltak a fiúk? Mit gondolsz róluk? Simonról mi a véleményed? – bombázott a kérdésekkel, mint egy izgatott kisfiú, aki most kapta meg a születésnapi ajándékát.
- Jól van apu, nyugi. – nevettem fel és a vállára tettem a kezem nyugtatásként.
- Csak félek a véleményedtől. – vallotta be, és utána az útra szegezte a pillantását.
- A fiúk nagyon jó fejek, bár Harold eléggé nyomulni kezdett. – mosolyodtam el, mikor eszembe jutott miket mondott nekem az öltözőben. – Simon először szigorúnak tűnt a tévében, de tévedtem, nagyon kedves volt.
- Hát, örülök, hogy megkedvelted őket. – fújta ki az eddig benntartott levegőt.
- De ez miért olyan fontos neked? – lepődtem meg.
- Szeretném, ha a lányom jóban lenne az ügyfeleimmel, mert velük remélem, sokat fogok még dolgozni, hisz nagyon tehetséges fiúk. – magyarázta. Most már értem!
Mikor hazaértünk rögtön a szobámba indultam. Bekapcsoltam a gépem és beütöttem a Google-be a One Direction szavakat. Rögtön sok találatot hozott ki róluk. Rengeteg információt találtam róluk, és mindegyikükről elolvastam az életrajzot, és meg is néztem a jelentkezésüket. Most hogy már ismerem őket, nem is annyira antipatikusak, mint eddig voltak, bár Harryt kicsit nyomulósnak találtam, de fogjuk arra, hogy fiúból van. Niallról nem tudtam meg olyan sokat, hisz alig szólalt meg míg ott tartózkodtam, de az tuti, hogy enni nagyon szerethet, mert állandóan kaja volt a kezében. Louis nagyon pörgős volt, de ettől eltekintve nagyon vicces volt és aranyos volt a haja. Zaynnek nagyon tetszett a stílusa és ő volt a legnyugodtabb az biztos. És Liam… Hát igen Liam. Számomra ő volt a tökéletes, ideális fiú, minden megvolt benne, amit én szeretnék egy fiúban. Kedves, udvarias, megbízhatónak tűnt, de közben vicces is, és hát ránézni se rossz. Nagyon aranyos volt neki az a Troy Bolton és Justin Bieber keverte haj, édes arc, maga a Tökély. Ha a gondolataimat le kéne írnom egy naplóba, akkor abban végig Liamről áradoznék, mint egy szerelmes tini lány, vagy mint egy óriási nagy fan. Elmélkedésemet a telefonom csörgése zavarta meg, gyorsan kikotortam a táskámból, és mikor megláttam, hogy egy ismeretlen szám gondoltam felveszem, s rákattintottam a zöld kis gombocskára.
- Szia Eilish. – hallottam meg egy ismerős, kedves fiú hangot. – Liam vagyok. – mikor kimondta a nevét, akkorát dobbant a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Nem hittem, hogy fel fog hívni, hisz Harold említette, hogy egy Danielle nevű lánynak udvarol.
- Óh, szia Liam. – köszöntem vissza vigyorogva, bár ő ezt nem láthatta.
- Arra gondoltam, azaz arra gondoltunk a fiúkkal, hogy meghívnánk téged a következő élő adásra, de csak akkor gyere, ha szeretnél. Nem akarunk semmit erőltetni. – magyarázta, hangján érződött, hogy kicsit zavarban volt, amit rendkívül aranyosnak találtam.
- Hát persze, szívesen elmegyek. – biztosítottam, s örültem, hogy újra láthatom.
- Szuper! – hallottam hangján, hogy vigyorgott.
- És… Öhm… Lehetne egy kérésem? – kérdeztem félve, reméltem, nem veszik bunkóságnak, hogy kikötéseim vannak.
- Persze. – felelt óvatosan.
- A legjobb barátnőm, akiről meséltem, nagy rajongótok. Meg lehetne oldani, hogy ő is eljöhessen?
- Ugyan, ez csak természetes. – mondta magától értetődően. Én csak ámultam, milyen kedves gesztus.
- Köszönöm! – hálálkodtam.
- Nincs mit. Akkor még később beszélünk. A műsor szombaton lesz, addig remélem, hogy még találkozunk.
- Igen, én is. – teljesen elpirultam, mikor előző mondatára gondoltam, s örültem, hogy nem látta az arcomat.
- Most mennem kell. – mondta, amikor kiáltozást hallottam a háttérből, azt hiszem, Louis hangját.
- Minden rendben ott? – nevettem.
- Persze, csak egy kicsit elszabadult a pokol. – nevetett ő is, kellemes, mély hangján.
- Akkor menj!
- További szép napot! – köszönt megnyugtató hangján, imádnivaló akcentusával.
- Neked is! – mondtam majd bontottam a vonalat.
Ez a fiú teljesen elvarázsolt. Még soha nem érdeklődtem különösebben fiú után, persze volt, aki tetszett, azonban most úgy éreztem, Liambe tényleg bele tudnék szeretni.
Egyszer csak jelzett a laptopom, hogy Skype-on új üzenetem érkezett, így megnyitottam, s feladót látva elmosolyodtam.
Jeremiah Hamilton: Szia, Szépség! Jól telt a lógós napod? :)
Eilish Sparks: Nem is telhetett volna jobban.
Jeremiah Hamilton: Csakugyan? Na, mesélj csak!
Eilish Sparks: Szóval, apával bementem az X-Faktor stúdióba, és találkoztam Simon Cowell-el, meg a One Direction-nel! :)
Jeremiah Hamilton: Simon Cowell? Ééés… Tényleg olyan ijesztő?
Eilish Sparks: Egyáltalán nem. Sőt, nagyon kedves.
Jeremiah Hamilton: Lehet, hogy bejöttél neki. :D
Eilish Sparks: Fúúúj!!! Undorító vagy!
Jeremiah Hamilton: Tudom. :D
Eilish Sparks: Hát, ha Simon-nak nem is, egyvalakinek biztos bejöttem.
Jeremiah Hamilton: WTF????
Eilish Sparks: :DDD Harry Styles nagyon nyomult. :D
Jeremiah Hamilton: Szívesen leütöm, ha hozzád ér.
Eilish Sparks: Erre nem lesz szükség.
Jeremiah Hamilton: Szólj, ha mégis.
Eilish Sparks: Nem kell eljátszanod a védelmező bátyust. Tudok magamra vigyázni. :P
Jeremiah Hamilton: Csak félek, hogy bármelyik pillanatban jöhet egy srác, aki összetöri a szíved. Bár lehet, hogy ez csak az én fejemben létezik. :D
Egy pillanatig bámultam a képernyőt. Ez csak az én fejemben létezik? Költői, az biztos, mintha már valahol hallottam volna ezt a mondatot. Elgondolkoztam, s egy ideig elemeztem a betűket, hátha rájövök, honnan olyan ismerős ez a sor.
Jeremiah Hamilton: Szépséges Eilish! Szándékozol még ma válaszolni?

Akkor hirtelen beugrott, hol láttam már, akárcsak a „Szépséges Eilish” megszólítást. A titkos hódolóm az összes eddigi levelében így hívott, s ez előbbi sort is ő használta. Vajon csak véletlen egybeesés, vagy… Vagy mi van, ha Jeremiah a titkos imádóm? Úgy éreztem, muszáj volt a végére járnom, így megkérdeztem:
Eilish Sparks: Jer, mész a pénteki bálba?
Jeremiah Hamilton: Persze, miért?
Eilish Sparks: És van már kísérőd?
Jeremiah Hamilton: Héé! Én szólóban nyomom! :P
Eilish Sparks: Nagyon vicces.
Jeremiah Hamilton: Hát neked van kísérőd?
Lefagytam. Valószínűleg nem ő a hódoló, de mi van, ha mégis? És ha azt írom, hogy van, csalódik, s ráadásul hazudok is; azonban, ha elmondom, hogy nincs, akkor hiú ábrándokat ébreszthetek benne. A legegyszerűbb hazugságot választottam:
Eilish Sparks: Nem megyek a bálba. Most mennem kell, vacsoraidő van.

És kijelentkeztem.