Chapter 1

Hello lovely readers!

Meghoztam az első részt. Ez a rséz még 2010-ben játszódik, de persze a történet majd 2013-ban fog játszódni. A fejezet elején mindig fel fogom tüntetni az időpontot (napra értem) és, hogy kinek a szemszögéből írom (de a legtöbb Eilishéből lesz). 

Nem is húzom tovább a szót. Íme itt van!

xoxo,

Eleanor Holmes

..................................................

One Direction - Torn

Chapter 1 - The Past

[Eilish Sparks]

2010. október 3

Reggel, mikor felkeltem, a nap még alig látszott az égen. A fák már nem voltak olyan szép zöldek, mint nyáron, és az idő is egyre hűvösebb lett. Az utolsó évemet kezdtem meg az általános iskolában.
A nyár nagy részét Arromanches-les-Bains-ben, egy francia községben (itt született apa) vagy Ronneby-ban (anya svéd szülővárosában) töltöttem. Egyik város se az a tipikus nagyváros, ezért nagyon is örültem, hogy kicsit távol lehetek a nyüzsgő London-tól, habár imádom. Franciaországban apa családjával voltam, míg Svédországban anya famíliájával töltöttem az időt. De a nyár utolsó heteit St. Ives-ban töltöttem két legjobb barátommal, Jer-rel és Ciara-ával. Minden hülyeségbe bele tudtak rángatni, így sokszor bajba is kerültünk; ilyenkor Jeremiah nagymamája, Elizabeth húzott ki minket a csávából. Liza néni nagyon szerette volna, hogy unokájával a nyár végére egy párt alkossunk, de mi ennek próbáltunk ellenállni, ahogyan csak tudunk. Ennek jegyében sok kínos szituációba keveredtünk, ilyenkor Ciara próbálta menteni a hangulatot.
Ezalatt a pár hét alatt nagyjából sikerült, Jer-t megtanítanom gitározni, azonban Ciara lehetetlen eset volt. Próbáltam pár dalt komponálni, de csak sorokat tudtam leírni. Apa sokszor segített nekem az ilyesmiben, amikor csak tudott, de nem sok ideje volt a nyáron, hiszen állandóan csak dalokat írt.
A nyár minden egyes momentumát nagyon élveztem, így nagyon nem örültem, amikor elkezdődött az iskola.
Egy hétfői nap volt, és már az iskolában kellett volna ülnöm, kémiára készülni, de ma nem volt szükséges bemennem, mert apával meglátogattuk az X-Faktor stúdióját. Feltétlenül be akart nekem mutatni egy versenyző bandát alkotó öt fiút, akiknek a dalokat fogja írni a készülő albumukra.
- Kicsim, felkeltél már? – nyitott be óvatosan apa a szobámba.
- Igen, most ébredtem. – feleltem mosolyogva, miközben kikászálódtam az ágyamból. Gyorsan odafutottam az ajtóban álló családtagomhoz, és a nyakába ugrottam.
- Ez szép! Az anyádat már észre sem veszed? – hallottam meg másik szülőm sértett hangját. Erre gyorsan elengedtem apát, és anya nyakába vetettem magam.
- Dehogyisnem! – tiltakoztam, miközben elengedtem és megsimogattam, a lábamnál szaladgáló kutyát.
- Jó reggelt, Abby! – mosolyogtam az imádott kiskutyámra, akit nemrégen kaptam. – Na jó, most, hogy mindenkinek köszöntem, hagytok öltözni? – tettem fel nevetve a kérdést. Szüleim hajlamosak túlzsongani a dolgokat, ez pedig nem illett az én nyugodt természetemhez.
- Persze. – mosolyogtak szüleim, és el is hagyták a szobát.
Gyorsan a szekrényemhez rohantam, és az időjáráshoz megfelelően kivettem egy csőszárú farmert és egy Mickey Mouseos pólót, amit még a Disney Land-ből kaptam tavaly nyáron. Miután felöltöztem a piperémhez siettem és a hajamat csak egy kontyba fogtam, felkentem egy kis szempillaspirált, szemceruzát és egy kis szájfényt. Elismerem, soha nem szerettem, ha annyi smink volt rajtam, mert zavart és féltem, hogy bármikor elkenhetem.
- Kicsim készen vagy már? – kiabált be apa az ajtómon, és be is kopogott rajta.
- Mindjárt! – szóltam ki, és a telefonom a töltőre tettem, és elindítottam rajta az egyik kedvenc dalomat. Elkezdtem beágyazni, miközben énekelgettem a melódia sorait.
Szobám rendberakása után lesiettem a lépcsőn, és a konyhába futottam, amint megéreztem anya specialitásának, az amerikai palacsintának mennyei illatát. Nem vitás, hogy ő tudta a legjobban csinálni, és a juharszirup, amit a közeli kisboltban szokott venni, utánozhatatlan. Az asztalhoz ültem, és elkezdtem enni, de ekkor anyu megszólalt:
- Csak azután ehetsz, miután a kutya is kapott. – szólt rám úgy, hogy le se vette a szemét a tűzhelyről. Túl jól ismer. Bevett szokás, hogy a kutya kapjon előbb enni, mert különben a lábunk körül futkározik, és addig békén sem hagy még ő nem kap enni. Ennek következtében elővettem a kutyakaját és Abby tálkájába szórtam, aki mikor meghallotta a zacskó csörgését, boldogan futott oda hozzám. Megsimogattam a buksiját, és gyorsan elmentem kezet mosni, utána nekikezdtem a reggelimnek.
- Ha befejezted az étkezést, akkor indulhatunk is a stúdióba. – pillantott fel apa az újságból, mire én egy bólintással jeleztem belegyezésemet. – Nagyon izgulsz? – kérdezte vigyorogva. Komolyan úgy éreztem, ő jobban örült neki, hogy megyünk, mint én.
- Persze, alig tudtam aludni, mert csak arra az öt fiúra gondoltam. – jegyeztem meg szarkasztikusan, a „híres” szemforgatásommal követve. Semmi kedvem nem volt bájologni, szívesebben lettem volna a barátaimmal a suliban. Biztosra vettem, hogy az iskolámba járó lányok nagy része nagyon szívesen lett volna a helyemben, hiszen ők egyenesen rajongtak azért a bandáért, és persze Simon Cowellért. Persze nem szólom le őket, mert tényleg tehetségesek, de nem vagyok olyan fanatikus rajongó, mint egyesek; és ez alatt Tiffanyra célzok, aki a fő „Directioner”.
- Nem szemtelenkedünk, Eli! – mutatott apa rám fenyegetően; nem szereti, ha ilyen megjegyzéseket teszek rájuk, hiszen ők voltak a leendő ügyfelei.
- Persze apa. – mosolyogtam rá, és egy gyors puszit nyomtam az arcára, s felsiettem a fürdőszobámba, ahol megmostam a fogamat. A szobámba belépve eszembe jutott, hogy Ciarának megígértem, kérek tőlük aláírást. Adott is egy képet róluk, amit a táskám mélyére rejtettem, így most kereshettem meg. Ilyenkor „áldom” magam, hogy hogyan tudok valamit ennyire elrejteni, de amikor a fizika órára kell, minden cuccom rögtön megtalálom. A nagy keresgélés közepette megtaláltam egy levelet, amit még tegnap a szekrényemben találtam csak akkor nem olvastam el, így gondoltam most megteszem. Kibontottam és elkezdtem olvasni:
Szépséges Eilish!
Csupán el szerettem volna neked mondani, hogy mit érzek, de nem volt bátorságom odaállni eléd, és a szemedbe mondani, mert ha belenézek gyönyörű tengerkék íriszeidbe, akkor mindig megrémülök, így hát maradt a levél…
Mióta tudom, a szerelem szó jelentését, azóta többet érzek irántad barátságnál. Nagyon sokszor elképzeltem, hogy te is így érzel, de mindig arra jutottam, hogy ez csak az én fejemben létezik.
Pénteken lesz a bál, és arra gondoltam, hogyha lenne kedved, akkor mehetnénk együtt, azonban ha már akad kísérőd, természetesen megértem. Ha mégis igent mondanál, gyere ki a suli elé pénteken este pontban 8-kor én ott foglak várni, addig nem szeretném felfedni magam előtted, legyen csak meglepetés!
xxx,
A titkos hódolód 

Mire a levél végére értem fülig ért a szám. Ezek szerint van egy titkos hódolóm; ha ezt Ciara megtudja, egyenesen kiugrik majd a bőréből. De vajon ki lehet az? Esetleg Jeremiah? Nem, ő biztos nem, hiszen neki a legjobb barátja vagyok. Lehet, hogy James? Ő mondjuk nagyon kedves srác, és nem utolsó sorban nagyon helyes is. Inkább nem találgatok, majd pénteken kiderül.
Folytattam a táskámban való kutakodást, és miután már mindent kirámoltam a táskámból megtaláltam a képet, amin az öt fiú vigyorgott. Hát nem volt a legjobb állapotban, az már biztos; na, jó, kit álltatok! Úgy nézett ki mintha most vettem volna ki Abby szájából; hogy kisimítsam betettem egy füzetbe és azt tettem be a kistáskámba. Kihúztam a telefonomat a töltőről és beleraktam a táskába a pénztárcámmal valamint a kedvenc könyvemmel együtt. A biztonság kedvéért eltettem a könyvet, nehogy unatkozzak. Felkaptam a hátamra és lesétáltam a lépcsőn, ahol már apu várt rám, kezében a kocsi kulcsokat szorongatva.
- Na, végre, hogy készen lettél! – kiáltott fel boldogan, és felvette a cipőt. Még besiettem a konyhába, és az édességes fiókból kivettem egy kisebb doboz Oreo kekszet; a személyes kedvencemet, és visszasiettem az előtérbe, ahol én is magamra kaptam a lábbelimet. Gyors puszit adtam anyának, majd kiléptem az ajtón és a kocsi felé vettem az irányt, s közben odaköszöntem a szomszéd néninek. Beszálltam a kocsiba és bekötöttem magam és már indultunk is.
Mire feleszméltem már az X-Faktor stúdiója előtt toporogtunk. Apu a nyakamba akasztott egy VIP jegyet, és a kigyúrt pasinak felmutatva be is léptünk a nagy üvegajtón. Egyből a banda öltözője felé vettük az irányt, miközben oda tartottunk, több versenyzőt is láttam, többek között Cher Lloydot. Mióta észrevettem a válogatón, rájöttem, nem szeretem a stílusát. Mit sem törődve az értetlen fejemmel továbbbaktattunk a hosszú folyosón. A folyosón elfordultunk balra, aztán jobbra és megint balra, innen azonban elvesztettem a fonalat, és csak annyit vettem észre, hogy egy szoba előtt álltunk, amire hatalmas betűkkel volt kiírva, hogy One Direction. Mielőtt apa bekopogott, rám mosolygott és kacsintott egyet. Hangos beszéd, nevetgélés, sőt még kiabálás is kihallatszott a vékony falon át, és egyszer csak egy vigyorgó arccal találtuk szembe magunkat.
- Hali! Louis vagyok. – intett nekem, kitárta a szoba ajtaját és beinvitált minket. Amikor megláttam, hogy mi zajlott odabent, meggondoltam, vajon biztos be akarok-e menni oda. Egy göndör hajú srác üldözött egy Troy Boltonra emlékeztető magas, izmos fiút, míg egy szőke srác a kanapén ült és tömte magába a csirkét; a fekete hajú srác tűnt a legnormálisabbnak, hiszen ő a fotelban ült és fülhallgatóval fülében zenét hallgatott. Az ötödik srác meg még mindig vigyorgott, mint a vadalma, majd odalépett a fekete hajú sráchoz és kihúzta a füléből a fülhallgatót.
- Zayn, vendégeink érkeztek! – kiáltott szegény fiúra, akit ezek szerint Zaynnek hívtak; mit ne mondjak, különleges név, de ennek ellenére nagyon tetszett a csengése.
- Képesek voltak ide bejönni ebbe az őrültek házába? – vonta fel a szemöldökét és rám pillantott. Felállt és odasétált hozzánk, s rámosolygott apura.
- Szia, Richard. – nyújtott kezet neki, aztán rám pillantott. – És ki ez a szép lány? – mosolygott továbbra is, miközben rám emelte meleg barna szemeit. Ó, az átható nézés! Rosszfiús kinézetét alátámasztotta a tökéletesen belőtt haj, rövid pólójából kilátszott izmos karja, amin jó pár tetoválás volt.
- A lányom. – nézett rám apu büszkén, biztos a Zayntől kapott dicséretért.
- Szia. Eilish Hermione Sparks vagyok. – nyújtottam a kezem a fiú felé, aki készségesen fogadta el.
- Ha már a teljes nevedet mondtad, akkor örvendek, Zain Javadd Malik vagyok. – vigyorgott rám, és megrázta a kezem. – Mellesleg nagyon szép, és különleges neved van Eilish. – ejtette ki igazi brit akcentussal, ahogy nekem sosem sikerült. Meg kell hagyni, ilyen kiejtésre csak a szigetországban születettek tehettek szert.
- Hát, te sem panaszkodhatsz Zain. – néztem rá, de utána rögtön a mellette álló fiúra kúszott pillantásom. – Hello, Göndörke. – köszöntöttem mosollyal szám sarkában, miután még mindig nem szólalt meg. Mivel a nevét nem tudtam, magam kreálta becenevet ragasztottam rá, amit szemmel láthatólag nem imponált neki; összevonta szemöldökét, és csúnyán nézett rám, amin nevetnem kellett: olyan volt, mint egy durcás kisgyerek.
- Nevem is van. – nézett rám szúrós szemekkel.
- És el is árulod vagy hívjalak továbbra is így? – vigyorogtam rá gúnyosan.
- Te tényleg nem tudod a nevem? – kérdezte sértetten, ragyogó smaragdzöld szemei nagyra nyíltak, mire csak megforgattam a szemem és amolyan „most-mondod-vagy-nem” pillantást vettem rá. – Harold Edward Styles. – nyújtotta a kezét, mire én megfogtam és jó erősen megszorítottam. – Basszus! Te el akarod szorítani a vért a kezemben? - kérdezte hüledezve, miután kiszabadította tenyerét az enyémből.
- Mi van, Styles? Egy lány ennyire nagy fájdalmat tud okozni? – röhögött Louis, és kezet nyújtott nekem. – Egyébkent Louis William Tomlinson vagyok. – emelte rám tengerkék tekintetét és láttam rajta, hogy még mindig a kis haverján röhög.
- Szia. Niall James Horan vagyok. – jelent meg a szőke srác, s kezet nyújtott nekem, de amikor megláttam, hogy a csirkének a szósza volt a kezén, inkább visszahúztam a kezem, s inkább biccentettem neki. Végül a Zac Efronra emlékeztető srác is elém lépett.
- Liam James Payne. – nézett mélyen a szemembe, s mikor megláttam azt a gyönyörű csokoládébarna íriszeit, elvesztem a tekintetében, és csak a szemét néztem.
- Hé, Föld Elinek! – rázta meg a kezét előttem apa, mire én megráztam a fejem, hogy kitisztítsam a gondolataimtól, és rámosolyogtam Liamre. Mikor felnéztem a még mindig előttem álló fiúra, ő rám villantotta a leglehengerlőbb mosolyát.
- Kicsim nekem mennem kell, mert megbeszélnivalóm van Simonnal. – nézett rám bocsánatkérően apa, bólintottam, hogy menjen csak. - A fiúk vigyáznak rád, ugye? – nézett az öt emlegetett szamárra szigorúan, mire ők engedelmesen bólogattak.
Apa kilépett az ajtón, és megkezdődött a kihallgatásom.